Az elveszett tündérfalu kívánságra
!Anibell ♥SSP 2012. március 1., 19:09
Hogy kinek énekel majd az a bizonyos folyó, holnap megtudhatjátok, de máris itt a következő játékunk, amelyben megnyerhetitek Lilian H. AgiVega Második Atlantiszának folytatását, Az elveszett tündérfalut.
Ehhez nem kell mást tennetek, mint március 15-ig a könyvet a kívánságlistátokra felvenni, valamint az alábbi két kérdést megválaszolni.
- Melyik híres költő írt verset egy gyermekről, aki lázálmában azt képzeli, hogy el akarják rabolni a tündérek?
- Mi a vers címe?
A megfejtést a vegaagi@gmail.com címre küldjétek a moly-nicketekkel együtt! Az e-mail tárgya ez legyen: Tündérfalu megfejtés. A játék végén 5 példány kerül kisorsolásra a könyvből azon molyok között, akik helyes megfejtést küldtek és a kívánságlistájukon szerepeltetik a regényt. A nyereményt a budapestiek személyesen vehetik át, vidékiek postai úton kapják meg. @AgiVega dedikálja a könyvet a szerencsés nyerteseknek.
Néhány vélemény Az elveszett tündérfaluról, melynek értékelése pillanatnyilag az előkelő 96%-on áll:
„…alig bírtam letenni a könyvet, teljesen magával ragadott. Ha az első kötet erős négyes volt, az újabb rész mindenképp megérdemli a maximum pontszámot azon az ötös skálán.”
(@Fainthoar)
„Én élveztem ezt, tényleg. Sőt, elgondolkodtam azon, hogy amikor majd tanítani fogok, milyen jó lenne ezt tanítani. Hiszen olvasmányos, érdekes, felüdítő… Még ha nem is mind a három kötetet, csak egy-egy részét vagy jelenetét… mindenképpen ismerni fogják a diákjaim.”
(@mosolytó)
„A kedvenc szereplők (Spiro, Aengus) újra felbukkantak, sőt, más arcukat is megmutatták. Emiatt még szerethetőbbekké váltak. Sőt, még akiket eddig nem kedveltem annyira (Azaész és Elel), azokat is sikerült a szívembe zárni. Jót tett nekik tíz év – mint a boroknak!”
(@polaroida)
„…hősiesen bevallom, egy-két részen picit el is pityeredtem, mert annyira szép és megható volt. S mindamellett, hogy nagyon izgalmas (mert tényleg rengeteg fordulat van benne), sok olyan gondolat is van a történetben (vagy akár nevezhetem tanulságnak is), ami nem csak töprengésre késztet, hanem tanít is, ha az ember odafigyel, de persze ez egyáltalán nem erőltetett vagy zavaró, hanem pont tökéletes mennyiségben van jelen, s ez nekem nagyon tetszett.”
(@Fátyol)
