A könyvek, a kétmillió és a húszmillió
2010. január 15., 20:18 6 komment

Nem a címben olvasható sorrendben: a mai statisztika szerint az elmúlt 30 napban több mint 2.000.000 oldalletöltés történt a Molyon, így az a becslésem, hogy január végére érjük el ezt az értéket, már két héttel korábban teljesült.
A 20.000.000 egy más jellegű adat: összesen ennyiszer lett rögzítve, hogy egy tartalmi elem megjelenjen a tagok aktivitását jelző Friss folyamban. Óriási szám, nem csoda persze, hiszen egy átlag moly legnagyobb problémája az információáradat szűrése. Ezért tegnaptól a kedvenceléseket már nem látják az ismerősök, helyette külön villanykörteikon szolgál a megosztásra.
A könyvek pedig azok, amelyeket olvasok éppen. A Noé bandája a Jaffa Kiadótól került hozzám, az együttműködésünk a napokban fog folytatódni. Az Ingyen! címűt pedig @frkandris, a Gyümölcstárhely egyik tulajdonosa adta kölcsön, nem véletlenül.
A számok és a könyvek mind jelzések arra, hogy többet kell foglalkoznom a stratégiával. Holnap rengeteg olvasnivaló vár rám, ez lesz az első lépcső…


„január végére érjük el ezt az értéket, már két héttel korábban teljesült.”
? :D :D :D
„január végére érjük el ezt az értéket, már két héttel korábban teljesült.”
? :D :D :D
@Skar:
„így az a becslésem, hogy január végére érjük el ezt az értéket, már két héttel korábban teljesült.”
Csak gratulálni tudok.
„január végére érjük el ezt az értéket, már két héttel korábban teljesült.”
? :D :D :D
@Skar: Mi a gond? December közepén mondtam, ahhoz képest ez elég nagy idő… :)
Ilyen egy jó közösségi, intellektuális életű oldal „sorsa”! Mit mondhatnék? Gratulálok és további jó munkát – mert Bence biztos, hogy megint forgat valamit a fejében! :D
@Skar: Mi a gond? December közepén mondtam, ahhoz képest ez elég nagy idő… :)
@Bence: most már leesett :D