Facebook Twitter RSS

A másik moly élete – játék

2010. augusztus 31., 12:56 15× kedvenc 105 komment

Van abban valami különleges, ha egy kis ideig mások életét éljük, és nemcsak amiatt, mert a bölcs is azt tanácsolja, hogy járj a másik cipőjében pár napot, hogy jobban megérthesd, hanem mert kiragadva saját magadat a jól bejáratott kis világodból olyan dolgok is születhetnek közben, mint a Moly.

Többek között ilyen gondolatokat is előhozhat a Bin-Jip című film (nálunk Lopakodó lelkek címmel vetítették), amelynek főszereplője üres lakásokba tör be, hogy aztán némi rendrakás után másnap továbbálljon. És eközben lefotózza magát az adott helyen.

Szeptember 6-án jelenik meg a – nem véletlen a névválasztás – Bin-Jip zenekar bemutatkozó albuma, igen inspiratív nu-jazzt játszanak, és kaptunk tőlük még megjelenés előtt néhány dedikált lemezt, hogy játsszuk el.

A nyereményhez vezető feladat pedig nem más, mint hogy fotózd le magad, amint éppen egy másik moly életét éled, és töltsd fel szeptember 14-ig a Bin-Jip játék nevű polcra annak leírásával, hogy éppen melyik másik molyt alakítod és milyen élethelyzetben. Legyen akár az otthonában, kedvenc szórakozóhelyén, egyetemi előadásán vagy bárhol, amire ő is azt mondja, hogy igen, ez én vagyok.

A Moly a közösségről szól, vajon merjük-e megismerni egymást?

Ezernyolcszáz kilométer

2010. augusztus 30., 11:33 23× kedvenc 39 komment

Tegnap két vastag levelet is hozott a posta, illetve már korábban, de csak most mentem be értük az irodába, hogy aztán egy kávézó asztalánál pillanatfelvétel készülhessen a tartalmukról.

A nagyobbik puffancsos borítékban néhány cédé lapult, mégpedig a Bin-Jip zenekar jövő héten megjelenő, bemutatkozó lemezének dedikált példányai (Harcsa Veronika, Kaltenecker Zsolt, Gyémánt Bálint és Andrew J az együttes tagjai). Kevés zenekarnak a koncertjein voltam ennyiszer mostanában, ugyanis a zenéjükben van valami egészen különlegesen és megmagyarázhatatlanul inspiráló. Úgyhogy remélhetőleg a cédéket egy izgalmas játék keretében fogjuk szétosztani a Moly szerencsés közönségének (a játék kiírása még ma várható).

A kisebbik boríték csaknem 1800 kilométert megtéve jutott el hozzám, mégpedig Saumur városkából, és talán jó néhány moly ebből már sejti is, hogy ki lehetett a feladó. Egy képeslapra írt jókívánságon túlmenően, egy baglyos-molykispárnás könyvjelző került elő a tasakból, amely határozottan árulkodik készítőjének kézügyességéről és gyakorlatáról (kösz, @mdmselle).

A két boríték valójában nem más, mint a Moly erejének a mutatója. Olyan mérőszám, amely túlmutat a rendes statisztikákon, és valami fontosat árul el a folyamatosan növekvő látogatottság mellett (a diagram augusztus elején készült, így arra a hónapra csak a becsült értéket mutatja). Mégpedig azt, hogy létezik a mai Magyarországon igazi könyves közösség.

A közösség szolgálatába állítani és jól üzemeltetni egy oldalt pedig elég nagy feladat, legfőképpen rengeteg munka, és mindez a továbbiakban nem végezhető úgy, hogy ringatjuk magunkat a kényelmes startup létben. Idén szeptembertől komolyan vesszük a közösség által ránk rótt kötelezettségeket, de „ez már más történet, és elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor”. Addig is jó molyolást…

Célegyenesben a Photo Poetica

2010. augusztus 15., 11:50

Már csak öt nap maradt, hogy a Baksa-Soós Attila könyveiből kiválasztott részletekhez megfelelő fotókat készítsetek vagy válasszatok saját archívumotokból, és elküldjétek az info@spottr.hu címre.

Az augusztus 20-i határidő után pedig Burger Barna kezei közé kerülnek a képek, hogy a Fugában szeptember 3-án 19 órakor megnyíló kiállításra már a falra kerülhessenek a legjobbak. Közben a BookArt mozgalom is kapott a könyveken, így az átalakított kötetek is helyet kapnak majd a kiállításon. A kiállítás érdekessége lesz még, hogy Hobo és a Gréti és a varázslók zenekar fog fellépni rajta.

Átlustálkodtad a nyarat? Akkor most elő a fényképezőgéppel!

A változások előszele

2010. augusztus 14., 16:47 19× kedvenc 265 komment

Bár a bejegyzés címe sokat sejtet, ez a mostani írás csak a friss fejlesztésekkel foglalkozik, amelyekből most összegyűlt annyi komolyabb, amennyivel már külön kell foglalkozni.

1. A felső kereső lesz ezentúl a Moly egyetlen keresője, a keresőmező előtt egy legördülő gomb segítségével lehet kiválasztani, hogy pontosan miben is keressen a rendszer. A könyvek, a tagok és a polcok esetén a továbbiakban is működik az automatikus kiegészítő funkció.

2. A figyelt tagok adatlapján a figyelés gomb mellett egy Rejtem feliratú is megjelent, ennek bekapcsolásával értelemszerűen az érhető el, hogy az adott tag aktivitása ne jelenjen meg a saját Frissünkben. Már eddig is lehetett szűrni az egyes tagok különböző típusú elemeit, ez a kapcsoló ugyanezt valósítja meg, csak éppen teljes körűen.

3. Az egyes tartalmi elemeknél a kommentek számát mutató dobozra kattintva ezentúl külön ablakban lehet elolvasni az adott hozzászólásokat, az adott elemhez ugrani a továbbiakban csak a dátumára kattintva lehet.

4. Ezentúl a könyvek adatlapján megjelenik, hogy mennyiért kapható a Molyboltban (-15% kedvezménnyel), illetve hogy a vásárlás után hány nap Pro tagság jár.

5. A Moly-blog bejegyzéseinél megjelent a Twitter saját gombja, amellyel nemcsak megosztani lehet az egyes bejegyzéseket, de azok számát is mutatja. Van Twitter-azonosítód? Akkor akár tesztelheted is ezzel a bejegyzéssel…

Utazunk a metrón

2010. augusztus 12., 00:49 31× kedvenc 36 komment

Nincs is haszontalanabb dolog, mint a metrón utazva a szemben ülők arcába bámulni hasonló ábrázattal, mint ahogy ők néznek minket. Akkor már inkább egy jó könyv… Valószínűleg ez ihlette meg a Moly galériájának legújabb alkotását, amely Ludvig Laura (@fruschka) kezei közül került ki egyenesen a címoldalunkra. Az alkotóról pedig valljon önmaga:

Pécsett születtem 1979 egyik szeles októberi napján, jelenleg pedig Budapesten lakom a párom, néhány szobanövény és a festményeim társaságában. A művészettel gyerekkorom óta szemezek, mindennapjaim részévé azonban csak az utóbbi két évben vált. Végzettségem egyáltalán nem kötődik semmilyen művészeti ághoz, környezetmérnöki diplomám van, ennek ellenére azonnal rabul ejtett az olajfestészet, amint az első ecsetvonásaimat láttam a vásznon visszaköszönni. Leginkább a szürrealizmus és az impresszionizmus vonz, azok a kifejezési formák, amik tudatunk mélyebb rétegeiből igyekeznek utat törni maguknak, ezeket találom igazán izgalmasnak. Az olajfestészet mellett pedig most ismerkedem az ólomüvegezés szépségeivel, miután egy nagy múlttal bíró műhelyben bepillantást nyertem a szakma rejtelmeibe. Remélem, mindkét területen sikerül megvalósítanom az elképzeléseimet, úgy, hogy az alkotásaim a lehető legtöbb embert megérintsék és élményt nyújtsanak számukra, hiszen a művészet nem lehet öncélú, az alkotások csak akkor kelnek életre, ha szemlélőiket képesek megragadni, elgondolkoztatni vagy épp szórakoztatni. A képzőművészeteken túl irodalmi berkekben is szívesen kalandozom, a Nappali Menedékhely irodalmi és művészeti portál szerkesztésében segédkezem, valamint blogom olvasóközönségét szórakoztatom olykor abszurd, olykor komolyabb hangvételű hangulatmorzsákkal. A Molyhoz másfél éve csatlakoztam @fruschka nicknévvel, és ezúton is köszönöm a lehetőséget, hogy illusztrációm a Moly kiállítássorozatának tagja lehet.

Olvassunk gondolatot és építsünk vasutat

2010. július 28., 16:50 4 komment

Mintegy huszonnégy óra múlva veszi kezdetét a Gondolatolvasó sorozatának második alkalma (Holdudvar, csütörtökön 17 órától), amely ezúttal amiatt lesz rendhagyó, mert a Mátyás Győző A látszat birodalma – David Fincher mozija című könyvéről zajló diskurzus előtt a Harcosok klubját lehet megnézni. A program beszélgetős részét reményeink szerint ugyanúgy kommentáljuk majd Twitteren, mint az előző alkalmat.

Ezzel részben egy időben pedig a szokásos társasozás lesz a TreffOrt Kertben (19 órától), és így valószínűleg ez az első alkalom, hogy különféle molyos programok ütköznek. Reméljük, hogy a vérző fejek és az akciós koktélok közül mindenki megtalálja a neki megfelelőt. Meet the mollyers!

Moly-divatház

2010. július 7., 10:40 15× kedvenc 35 komment

Általában nem szokott gond lenni azzal, hogy a Molyon történt felvetések eljussanak a megfelelő fülekbe. Általában azzal sem nagyon, hogy ezekre szülessen megfelelő visszajelzés. No de a divat kérdése teljesen más…

Igen, értesültünk róla, hogy szeretnétek Moly-pólókat, és remélhetőleg lesznek olyan Moly-közeli grafikusok, akik be is vállalnának ilyeneket, és persze nem hátrány, ha minél több tervező munkáiból lehetne válogatni.

Tegnap majdnem egészen véletlenül futottam bele egy nem molyos barát (bár itt is megtalálható @vidalena azonosítóval) pólótervébe, amelyet a Szigetre készített, és amely jelenleg éppen versenyben áll a közönségdíjért, úgyhogy egyből szóltam is neki, hogy ha nekünk is tervez egy hasonló jót, akkor szívesen népszerűsítem a versenyt, hátha a molyoknak is tetszik az elképzelése.

Szóval ha szeretnétek, hogy Léna valamikor majd Moly-pólóval is foglalkozzon, akkor egy rövid kétlépéses programot kell végrehajtani.

1. Menjetek a Facebook-on a WAMP oldalára, és lájkoljátok (Tetszik feliratú gomb, ha már kedvenceltétek a WAMP-ot, akkor nem jelenik meg): http://www.facebook.com/pages/Budapest-Hungary/WAMP-the-hungarian-design-market/40822519513

2. Menjetek a pólóterv oldalára, és lájkoljátok azt is (Tetszik feliratú link): http://www.facebook.com/photo.php?pid=4389910&id=40822519513

Én örülnék, ha a Sziget-póló közönségdíjasa tervezne nekünk valamit, úgyhogy ha tetszik, akkor népszerűsítsétek…

Hangoskönyv az Intro Rádión

2010. július 5., 19:55 14× kedvenc

Úgy tűnik, hogy Magyarország utolsó „összművészeti webrádióján” erős könyves jelenlét lesz holnaptól. Nemcsak azért mert olyan molyok vesznek részt a működtetésében, mint @Nati és @cippo, hanem mert ez utóbbi előadásában Lénárd Sándor Egy nap a láthatatlan házban című könyve szólal meg hangoskönyvként. A kedden 22 órakor kezdődő adást másnap délelőtt megismétlik, a további részek pedig pénteken és vasárnap lesznek meghallgathatók. Ezzel párhuzamosan szerda délelőtt 10 órától az IntroVéna című műsorban pedig kortárs irodalmi alkotások kerülnek terítékre. Bővebb információ a szemnek és mindenféle más a http://introradio.fw.hu/ oldalon.

Kedvenc olvasóink a kedvenc olvasnivalóink

2010. június 19., 17:18 22× kedvenc 68 komment

Már jó pár napja van arra lehetőség, hogy azok a tagok, akik becsatornázzák a Molyra blogjukat, a saját oldalukon is elhelyezzenek molyos kedvencelőmezőt. Ráadásul mostantól a Moly címlapján is megjelenik az elmúlt 24 óra leginkább tetszést aratott bejegyzése, amelybe értelemszerűen a külső oldalakon történő csillagozások is beleszámítanak.

Nyilvánvalóan mindez a könyves blogokkal lévő szimbiózisunk elmélyítése miatt hasznos, és remélhetőleg mindkét fél profitál a tartalmak szorosabb összekapcsolásából.

A kedvencelőmező beállítása igényel némi munkát, az alábbiakban olvasható, hogy a legnépszerűbb blogszolgáltatóknál miként lehet megoldani. És hogy kedvet csináljunk hozzá: mindazok, akik veszik a fáradságot, hogy a blogjukba kitegyék az olvasmányiakat tartalmazó Moly-widgetet és a bejegyzéseikbe illesztett kedvencelőt, majd ezt jelzik üzenetben @Bence-nek, az év végéig szóló Pro tagságot kapnak.

A blogbejegyzés címéért pedig ezúton köszönet @volna-nak.

Freeblog.hu

Jelentkezz be az adminfelületre, válaszd ki a Sablon menü Sablondarabok almenüjében a bejegyzes sablondarabot, és az Entry.Timestamp-et tartalmazó sor alá illeszd be a következő kódot:

<iframe frameborder="0" scrolling="no" style="border: medium none; overflow: hidden; width: 400px; height: 26px;" allowtransparency="true" src="http://moly.hu/external/entries?url=<e:Entry.Url />"></iframe>

Blogger.com

Jelentkezz be az adminfelületre, a Tervezés menü HTML-kód szerkesztése alpontját válaszd ki. A Sablon szerkesztésénél jelöld ki a Vezérlősablonok kibontása pontot. A sablonba a data:post.body részt tartalmazó sor fölé illeszd a következő kódot:

<iframe allowtransparency='true' expr:src='&quot;http://moly.hu/external/entries?url=&quot; + data:post.url + &quot;&quot;' frameborder='0' scrolling='no' style='border: none; overflow: hidden; width: 400px; height: 26px;'/>

Még leírás: http://bolint.hu/2010/06/moly-kedvencelo-blogspot-blogger/

Blog.hu

Jelentkezz be az adminfelületre, a Megjelenítés menüben válaszd ki a saját sablonod szerkesztését, és a blh:post_author-t tartalmazó sor alá illeszd be a következő kódot:

<iframe frameborder="0" scrolling="no" style="border: medium none; overflow: hidden; width: 400px; height: 26px;" allowtransparency="true" src="http://moly.hu/external/entries?url={blh:post_permalink}"></iframe>

Blogter.hu

Jelentkezz be az adminfelületre, válaszd ki a Sablon szerkesztő-t, és az BejegyzesPermalink-et tartalmazó sor alá illeszd be a következő kódot:

<iframe frameborder="0" scrolling="no" style="border: medium none; overflow: hidden; width: 400px; height: 26px;" allowtransparency="true" src="http://moly.hu/external/entries?url=<$BejegyzesPermalink$>"></iframe>

Beillesztés Wordpress-es blogba

A Wordpress-es blogokhoz @bolint készített egy plugint, amely letölthető a http://bolint.hu/2010/05/moly-kedvencelo-wordpress-plugin/ címről.

Könyvhetelünk

2010. június 4., 13:43 19× kedvenc 43 komment

Mivel ma már megjelentek az árnyékok, nagyon úgy tűnik, hogy semmi sem állhat útjába annak, hogy kiüljünk a Vörösmarty térre az Anima standjához (123.) 16 órától , és könyveket ajánljunk az arra járó érdeklődőknek.

Remélhetőleg ez kétféleképpen fog zajlani, egyrészt a http://moly.hu/tippek oldal a különféle automatizmusok segítségével, másrészt a http://moly.hu/fal oldalon közvetlenül a molyokat megszólítva. Aztán ha a ma esti fellépésünk jól sikerül, akkor holnap és holnapután is ezt folytatjuk.

A helyszín remek találkozási lehetőség a tagoknak, lehet molyos könyvjelzőket is kérni az asztalunknál, továbbá ötleteket ajánlani, hogy a szombati Könyvek Éjszakáját mivel is töltsük el. Kint folyamatosan on-line leszünk, úgyhogy egészen biztosan jelentkezünk még nem csak könyvajánlási ügyekben…