Seamus Deane észak-ír
Tudástár · 1 kapcsolódó alkotó
| Katalógusnév | Deane, Seamus |
|---|
Képek 1
Könyvei 2
Antológiák 2
Népszerű idézetek
Miért szomorú, ha azt kérdezem, mi lesz belőled, és miért nem szomorú, ha azt kérdezem, mi leszel? A „belőled” szó lenne szomorú?
90. oldal (Helikon)
Azt mondták nekünk, hogy a zöld szemű emberek majdnem tündérek. Csak kis időre jönnek ide, hogy olyan gyermeket keressenek, akit magukkal vihetnek. Ha összeakadtunk valakivel, akinek az egyik szeme zöld volt, a másik meg barna, keresztet kellett vetnünk, mert az olyan gyermek volt, aki már a tündérek hatalmába került. A barna szem jelezte, hogy valamikor ember volt. Amikor meghal, a tündérek halomsír-temetőjébe kerül, a Donegal-hegyek mögé. Nem a mennyországba, se nem a tisztítótűzbe, a pokol tornácára vagy a pokolba, mint mi mindannyian. Ezek a különös végső állomások nagyon felcsigázták az érdeklődésemet, különösen akkor, amikor pap jött a házhoz a szentséggel egy haldoklóhoz, hogy feladja neki az utolsó kenetet. Ez azért kellett, hogy a haldokló ne kerüljön a pokolba. A pokol a képzeletemben valami mélységes mély hely volt, ahová bezuhanunk, forgunk a levegőben, amíg a sötétségben a hatalmas, örvénylő lángok magukhoz nem ragadnak, és el nem tűnünk mindörökre.
11. oldal
Az első regény, amit elolvastam, zöld, kemény kötésű könyv volt és kétszáztizenhat oldal hosszú. Az első lapjára anyám beírta a lánykori nevét. Megbámultam. A tinta elhalványult, de a betűk jól kivehetőek voltak. Idegennek tűntek, mintha valaki másé lettek volna, valakié, aki azelőtt volt, hogy az anyám lett, aki talán nem is ugyanaz a személy, mint aki a bevásárlási listákat írta, meg összeadta minden héten a fűszeresnél elköltött pénzt, és égre emelt szemmel visszafojtottan mondta azt, amit én imának, meg a vágyainak véltem.
25. oldal
Sokáig arra ébredtem hajnalban, hogy merő izzadság vagyok, és csak kérdezgetem: "Hol a fegyver? Hol van? Hol a fegyver? Próbáltam az álmot és a félelmet, mint egy rátapadt pókhálót letörölni az arcomról. Ha valami fény villant az utcáról, a rendőrautó képe jelent meg újra, a hajam összeragadt, a kezem izzadt. A rendőrségszag kivonta az oxigént a levegőből, ott ültem, a mellkasom zihált.
A pisztoly 1949 január (36.oldal)
– Elmegyek – jelentette ki –, és amikor megint találkozunk, már sokkal idősebb leszel. De én örökké ugyanolyan korú leszek.
Az ujjával megütögette a homlokát, és rám mosolygott.
– Örök ifjúság. A bolondok titka.
A jegygyűrűjét forgatta az ujján, és a padlót nézte. Nagyon nem örültem annak, hogy akkor szeretnem kellett, mert azt jelentette, hogy nem mondhatok vagy kérdezhetek tőle akármit, csak azt kell hallgatnom, amit mond, nézhetem, ahogy az ujján ide-oda forgatja az aranygyűrűjét, arra gondoltam, most kikapcsol engem, most bekapcsol. Most azt akarom, hogy tudd, soha nem akarom, hogy megtudd, soha nem akarom, hogy meg akard tudni, soha nem akarom megtudni, hogy tudod-e.
138. oldal (Helikon)
És megfordultam, és azt mondtam, hogy se te, se senki a családodból soha…
236. oldal
