Volt szerencsém személyesen találkozni a művésszel, hallottam játszani a szaxofonján, és még arra is volt lehetőségem, hogy beszélgetni is tudjunk egymással.
http://kulturleny.wordpress.com/2013/07/01/osszmuveszet… Ami igazán megfogott benne, az a sokrétűsége, a szabadság érzete, a világlátása.
A műveiről süt a humor, a nyelvi és képi játékok, a társadalom bírálat. Fricskáz, meghökkent, ironizál és mondjuk mindezt szerethető, kedves állatokkal teszi, mert fontos az állatmesék hagyománya.
De nemcsak az! A bibiliai alakok, zsidó hagyományok épp olyan fontosak. Összetett szimbólumrendszert mutatnak, amit óhatatlanul is leáll az emberlánya fejtegetni és már maga sem tudja hova lyukad ki… És nem is az a fontos, hogy kilyukad, hanem hogy a fejét használja, arra, amire való. Összeszedi a gondolatait, a tudásmorzsáit, asszociál. Ránéz a műre, és annak mondanivalója lesz számára!
Az, hogy neki van Magyarországon a legnagyobb bicikligyűjteménye, és ezt hasznosítani is szeretné Bauhaus formában, már csak hab a tortán. „A kerékpár ma szabadon gondolkodó és mozgó lények teljes egyenlőségének és felelősségteljes gondolkozásának utópiáját jeleníti meg és a generációk közötti átjáthatóságról is szól mindenki számára ugyanazt a jelentést hordozó volta miatt.” – áll az ACB Galéria Roskó kiállításkatalógusában, az egyik biciklistát ábrázoló magastűzű kerámia műnél. Egyfelöl kerámiához ééérdekes választás, másfelöl vicces rá a kortárs tárgyi kultúra kritikájaként gondolni.
Roskó Gábor művészete számomra inspirálóan hat. Kiragad a hétköznapiságból.