Mika Waltari finn
1908. szeptember 19. (Helsinki) – 1979. augusztus 26. (Helsinki)
Teljes név | Mika Toimi Waltari |
---|---|
Katalógusnév | Waltari, Mika |
Képek 47
Könyvei 31
Kapcsolódó sorozatok: Mikael · Palmu felügyelő · Johannesz Angelosz · Az ország titka · Johannes Angelos finn · Összes sorozat »
Kapcsolódó kiadói sorozatok: A Világirodalom Remekei Európa · Fekete Könyvek Európa · Polar könyvek Polar Egyesület · Századok – emberek Európa · MesterDetektív Kiskönyvtár Kolonel, Sorger Kolon · A finn irodalom könyvtára Európa · Mika Waltari művei Európa
Antológiák 3
Róla szóló könyvek 1
Kiemelt alkotóértékelések
Népszerű idézetek
Szűkös bizony a könyvtáros-javadalom, és a könyvtárosok nincstelenek, mint az okos emberek általában, és mint mindenki, aki a könyveket az életénél és a szeme világánál is jobban szereti.
7. oldal (Európa, 1997)
Mika Waltari: Az ország titka 88% Marcus Mezentius Manilianus tizenegy levele a Kr. u. 30. esztendő tavaszáról
– […] Az ember tette olyan, mint a kő, melyet vízbe hajítanak. Hangosan csobban, s gyűrűket vet a vízen, de néhány pillanat múlva elsimul a víz, és a kőnek nyoma sem marad. Ilyen az emberek emlékezete is. Ha elég idő telik el, mindenki elfelejt és mindenki elfelejti tettedet.
146. oldal, Negyedik könyv - Nefernefernefer (Európa, 1978)
Mert a közös bűnök, és sötét titkok a szerelemnél is jobban egymáshoz kötik az embereket.
415. oldal
– Ptahor – szólaltam meg –, én szomjazom a szerelemre, amikor éjszaka felragyognak az égre Théba fényei.
– Szerelem nem létezik – felelte határozottan. – A férfi bánatos, ha nincsen nő, akivel lefekhetne. De amikor akad, és lefekszik vele, utána még bánatosabb lesz. Így volt ez mindig, és így lesz a jövőben is.
– De miért? – kérdeztem.
– Azt még az istenek sem tudják – válaszolta Ptahor. – Ne beszélj nekem a szerelemről, mert meglékelem a koponyádat! Fizetség és ajándék nélkül teszem, mert ezzel sok-sok bánattól kíméllek meg.
78. oldal (Európa, 1978)
Azt mondják, hogy a nő hűsége olyan, mint a szél. Mindig egyformán fúj, csupán az irányát változtatja.
– Miért kell ennek megtörténnie, és mi okból gyűlölöd oly nagyon az egyiptomiakat, Aziru? – kérdeztem.
Aziru göndör szakállát simogatva, ravaszul mosolygott, és így válaszolt:
– Ki állítja, hogy én gyűlölöm az egyiptomiakat, Szinuhe? Hiszen téged sem gyűlöllek, pedig te is egyiptomi vagy. Gyermekkoromban én is a fáraó aranyházában nevelkedtem, miként atyám, és Szíria minden más fejedelme, így hát jól ismerem az egyiptomi szokásokat, és tudok olvasni és írni is, bár a tanítóim sokszor megráncigálták a hajamat, és az én körmömre többször rácsaptak nádpálcájukkal, mint más tanítványaikéra, mert szíriai voltam. De azért cseppet sem gyűlölöm az egyiptomiakat, mert midőn értelmem növekedett, sok bölcsességet tanultam náluk, amelyet ellenük fordíthatok majd, ha eljön az ideje. Ott tanultam meg, hogy a művelt emberek előtt minden nép egyenlő, és nincsen köztük különbség, mert minden gyermek csupaszon jön a világra, akár szíriai, akár egyiptomi. Ott tanultam meg, hogy egyik nép sem bátrabb vagy gyávább, kegyetlenebb, vagy könyörületesebb, igazságosabb vagy hamisabb a másiknál, hanem mindegyik népben akadnak bátrak és gyávák, jók és rosszak, hasonlóképpen Szíriában és Egyiptomban is. Ezért a vezérek és uralkodók maguk senkit nem gyűlölnek, és nem tesznek különbséget a népek között. Ám az ő kezükben a gyűlölet hatalmas erő, hatalmasabb, mint a fegyver, mert a kar, gyűlölet nélkül, nem képes felemelni fegyvereket. Én uralkodónak születtem, mert ereimben Amurru királyainak vére csörgedezik, és népem a hikszoszok idejében tengertől tengerig minden népet uralma alá hajtott. Ezért minden erőmmel azon vagyok, hogy gyűlöletet szítsak Szíria és Egyiptom között, és addig fújom, élesztgetem a parazsat, mígnem lassan-lassan felizzik, és egyszer majd lángra lobbanván, porrá égeti az egyiptomiak uralmát Szíriában. Meg kell hát tanulnia Szíria minden városának és minden törzsének, hogy az egyiptomi nyomorultabb, gyávább és hálátlanabb, kegyetlenebb, hamisabb és fösvényebb, mint a szíriai. Meg kell tanulniuk, hogy köpjenek, ha egyiptomiak kerülnek szóba, úgy kell nézniük az egyiptomiakra, mint istentelen elnyomóikra, vérszopóikra, kínzóikra, és gyermekeik meggyalázóira, míg gyűlöletük elég hatalmassá növekszik ahhoz, hogy hegyeket mozdítson el.
300-301. oldal
[…] én, Szinuhe, ember vagyok, és emberként éltem minden emberben, aki előttem volt, és
emberként élek minden emberben, aki utánam jön. Élek az emberek jajszavában és örömében, élek bánatában és félelmében. Élek az emberek jóságában és gonoszságában; élek az igazságban és hamisságban, a gyengeségben és az erőben. Emberként örökké fogok élni az emberben, ezért nem kívánok áldozatokat síromba, és nem sóvárgom a halhatatlanságot nevemnek. Ezt Szinuhe írta, az egyiptomi, ő, aki magányosan élte életének minden napját.
615. oldal
[…] az a nép legnagyobb öröme, ha együtt kiáltozhat, és nem sokat számít, mi végből teszi; a többivel együtt kiáltozván mindenki erősnek érzi magát, és egyedüli igaz ügynek hiszi azt az ügyet, amelynek érdekében kiáltozik.
502. oldal
Érezni lehetett a hűvösödő estében az összebújt bárányok barlangból kisugárzó melegét. A gyapjú- és faggyúszag erősebb volt, nem kellemetlen mégsem, meghitt biztonságot sugárzó inkább, akár a gyermekkori otthon illatai. Könnyek hullanak a szememből – vettem észre elcsodálkozva. Sírtam, Tullia, ha nem is miattad. Bizonyára az utazás töredelmei bágyaszthatták el puhány testemet – gyanakodtam. Könnyeim pedig a fáradtság könnyei – véltem.
Valójában azonban magamat sirattam; mindazt, mi már mögöttem van, és azt is, ami még előttem. Habozás nélkül ittam volna a feledés forrásából ebben a pillanatban!