Luis Buñuel mexikói spanyol
1900. február 22. (Calanda, Teruel, Spanyolország) – 1983. július 29. (Mexico City, Mexikó)
Katalógusnév | Buñuel, Luis |
---|---|
Nem | férfi |
Képek 3
Könyvei 5
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Modern Klasszikusok Szukits · Filmes könyvtár Európa
Róla szóló könyvek 3
Népszerű idézetek
Sajnálom azokat, akiknek egyetlen mániájuk sincs.
262. oldal
Szeretem a magányt, feltéve, ha azért néha elbeszélgethetek róla egy-egy barátommal.
262. oldal
Volt néhány kavics a zsebemben, hogy bukás esetén legyen mivel megdobálnom a közönséget.
116. oldal
Remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy hamarosan valami törvény bizonyos esetekben engedélyezni fogja az eutanáziát. Az emberélet tiszteletének semmi értelme, ha hosszú szenvedésre ítéli azt is, aki elmegy, és azokat is, akik itt maradnak.
218. oldal, Hattyúdal (L'Harmattan, 2006)
Hadd idézzem André Breton mondását: „Az a filozófus, akit nem értek, piszok alak.” Én ezzel teljesen egyetértek, bár néha nemigen értem, hogy mit mond Breton.
200. oldal
– Mit gondol, don Luis, megkapja az Oscar-díjat?
– Igen – mondtam halál komolyan –, meg vagyok győződve róla. Már lefizettem nekik a huszonötezer dollárt, amit kértek. Az amerikaiaknak pedig sok mindent lehet a szemükre vetni, hogy hogy állják a szavaukat, az biztos.
A mexikóiak nem vették észre, hogy csak hülyéskedtem. És négy nap múlva megjelent a mexikói újságokban, hogy huszonötezer dollárért megvettem az Oscar-díjat. Botrány Los Angelesben, telex telexet ért. Silberman befut Párizsból, kérdi, mi a fene jött rám. Ugyan, ártatlan tréfáról van szó – mondom.
Lassan elültek a hullámok. Három hét múlva a film megkapta az Oscart, és én széltében-hosszában mondogattam:
– Az amerikaiaknak sok mindent lehet a szemükre vetni, de hogy a szavukat állják, az biztos.
285. oldal
Egy ideje egy füzetbe jegyzem fel azoknak a barátaimnak a nevét, akik elmentek. A halottak könyve, így hívom ezt a füzetet. Elég gyakran lapozgatom. Több száz név sorakozik benne, ábécé szerint. Csak azokat a férfiakat és nőket írom bele, akikkel, ha csak egyszer is, valóban emberi közelségbe kerültem, a szürrealisták csoportjának tagjait pedig vörös kereszttel jelölöm meg. Az 1977-es és 1978-as év végzetes volt a csoport szempontjából: Man Ray, Calder, Max Ernst és Prévert ment el néhány hónap alatt.
A barátaim közül néhányan gyűlölik ezt a kis könyvet; nyilván attól félnek, hogy egyszer majd ők is belekerülnek. Nem értek egyet velük. Ez a családias lista lehetővé teszi, hogy visszaemlékezzem azokra az emberekre, akik közül sokat egyébként elfelejtettem volna.
Egyszer tévedtem is. Conchita húgom hozta a hírt, hogy meghalt egy spanyol író, aki sokkal fiatalabb volt, mint én. Beírtam a könyvbe. Nem sokkal később épp egy madridi kávéházban üldögéltem, amikor látom, hogy bejön az ajtón, és felém tart. Néhány másodpercig azt hittem, egy kísértettel fogok kezet.
216-217. oldal, Hattyúdal (L'Harmattan, 2006)
De azért azon gyakran töprengek, hogy milyen formában ér majd a halál.
Az is előfordul, hogy pusztán szórakozásból a jó öreg pokolra gondolok. Köztudott, hogy már nincs se tűz, se vasvilla, a modern teológusok szerint a pokol egyszerűen az isteni fénytől való megfosztottság állapota. Látom magam, amint ott lebegek, az örök sötétségben, ott lebeg a testem, a zsigereim, hiszen azokra a feltámadásnál majd szükségem lesz. Egyszer csak nekem ütközik egy másik test a pokol űrjében. Egy sziámi férfi az, aki kétezer éve halt meg, mert leesett egy kókuszpálma tetejéről. Aztán eltávolodik a homályban. Eltelik több millió év, aztán megint a hátamhoz koccan egy test. Napóleon markotányosnője. És így tovább. Úszkálok egy darabig ennek az újfajta pokolnak a félelmetes ködében, aztán visszatérek a Földre, hisz egyelőre még itt vagyok.
217. oldal, Hattyúdal (L'Harmattan, 2006)
Most pedig engedje meg, tisztelt olvasó, hogy az alkohollal és a dohánnyal – a nagy barátságok és a termékeny álmodozások szülőivel – kapcsolatos elmélkedés után két jó tanácsot adjak önnek. Ne igyon, és ne dohányozzon! Árt az egészségnek.
52. oldal
A dohány csodálatosan illik az alkoholhoz (ha az alkohol a királynő, a dohány a király), ezenkívül hűséges társa az élet minden eseményének. Igaz barát jó és rossz napokon. Akkor is rágyújt az ember, ha az örömét akarja megünnepelni, meg akkor is, ha a keserűségét akarja leplezni. Egyedül is, társaságban is.
A dohányzás minden érzéknek örömet szerez, a szemnek (milyen szép látvány, ahogy az ezüstpapír alatt ott sorakoznak a parádésan egymás mellé rakott fehér cigaretták), a szaglásnak, a tapintásnak. Ha bekötnék a szemem, és égő cigarettát raknának a számba, nem lennék hajlandó elszívni. Szeretem a zsebemben megérinteni a csomagot, kinyitni, két ujjam közt megtapogatni a cigarettát, hogy mennyire tömött, érezni a papírt a szájamon, a dohány ízét a nyelvemen, látni, ahogy fellobban a láng, a számhoz közelíteni, magamba szívni azt a meleget.
51. oldal