Kemény István magyar
1961. október 28. (Budapest) –
Katalógusnév | Kemény István |
---|---|
Nem | férfi |
DIA | pim.hu/hu/people/kemeny-istvan |
Életrajz |
Képek 1
Könyvei 21
Kapcsolódó kiadói sorozatok: JAK-füzetek
Szerkesztései 1
Fordításai 7
Antológiák 39
Róla szóló könyvek 6
Alkotói polc
Népszerű idézetek
Egymás nyitott-könyv-életéből kihullott könyvjelzők vagyunk.
51. oldal, Egy nap élet
NÍLUS
Ha te is voltál már Nílus, egy
hullafáradt folyó Egyiptomban,
ébredtél már egy hatezer
kilométer hosszú csúszdán
takaró nélkül párologva
egy majdnem eltelt délelőtt
két sistergő part között,
mit csináltál, hol jártál az éjjel,
kivel, mekkora esőkben, miféle
pöttyös, csíkos, pikkelyes
állatok ittak és csorgatták
beléd a vérüket, hogy
kerültél haza, és
hányadszor csinálod ezt –
akkor tudod, hogy bizony
Nílus vagy Egyiptomban, és te
vagy a Nílus Egyiptomban, tehát
nem lesz már több mellékfolyód,
esőről ne is álmodj,
szárít a nap és sajnálkozik,
szárít a szél és sajnálkozik,
szárít a datolya és sajnálkozik,
csak a sivatag lepődik meg
rajtad, mint minden reggel,
Nílus, Nílus, hát te még élsz?
de aztán ő is napirendre tér
fölötted, és felforrósodik,
szóval ha látod, hogy semmi kétség,
Nílus vagy már megint,
víz, ahol nincs helye víznek,
így alakult folyó, ez van folyó,
jó ez így folyó, úgyse lesz jobb folyó,
akkor most képzeld el azt, hogy
utoljára vagy Nílus Egyiptomban,
csak most az egyszer gondold át, Nílus,
hogy mi vagy,
mi minden,
pusztába kivonult remetefolyó,
erős, szívós, aszkétikus folyó,
megbízható, türelmes folyó,
jó szülő,
derék és dolgos nőket, férfiakat
neveltél fel és táplálsz most is, akik
szeretnek, tisztelnek, becsülnek,
nyugodj meg, Nílus,
megtetted a dolgodat,
és örülj egy kicsit,
mert most már
Nílus is maradsz:
a sós vízig kitartó
el nem párolgó
mindig újra váratlan
meglepetés egyszeri véletlen
csoda
Doktor úr, meg kell hogy mondjam magának, a halállal kapcsolatban nekünk a nejemmel kizárólag rossz tapasztalataink vannak.
107. oldal
Attól, hogy le tudok írni egy feldöntött nyolcast, még nem értem a végtelent.
211. oldal
A magyar rockzene, ami csoda volt a maga módján, egy félreértésen alapult, a félreértés pedig azon, hogy a szövegírók általában nem tudtak angolul, és ezért feltételezték, hogy az angol számok szövegei jók. Így aztán jobb verseket írtak a saját számaikhoz, mint ami feltétlenül szükséges lett volna.
173. oldal, Kemény István: John Torrington · Kemény István
Békés Pál – Tóth Krisztina (szerk.): Hasítás 69% Magyar rocknovellák
NÖVÉNYEVŐK DALA
Valószínűtlenre szelídítve
csordában élek Bulgáriától Normandiáig,
száraz szabadságot legelek
a kivilágított szavannán,
és jogosnak érzem, hogy vadásznak rám.
Megértem az oroszlánt, a leopárdot,
tolerálom a krokodilt, a hiénát.
Amikor megnyitják a torkomat,
türelmesen, kissé ijedten nézem,
ahogy méltatlankodva távozik a vérem.
Nem panaszkodom, én akartam így,
négy lábon stabilabb, Európa fikció volt,
na meg a bűntudat meg a barbárokra várás,
meg a dolgok másik oldala folyton,
és a ragadozók sem boldogok.
jön a bizottság helikopterrel
megy a bizottság helikopterrel
több vizsgálat is folyik az ügyemben
felkel a nap egyedül
lenyugszik a nap egyedül
21. oldal
John Anderson éneke
Ez itt a mennyek országa, szívem,
egyetlen üres barlangterem,
sok-sok finom por,
egy-egy finom toll,
nem maradt nyom nélkül semmi sem,
itt volt a trónus,
itt volt a kórus,
a levegő tiszta, a két fáradt
fölösleges szkafander leválhat,
le is válnak és elhevernek.
Ez itt a mennyek országa, ilyen,
nyugalom volt mindig ezen a helyen,
a nyomok egyszerű élet nyomai,
nem volt itt rablás,
barbár itt nem járt,
a falakon semmi, csak állatok,
őzek, bölények, szarvasok,
derék vadászcsaládok élnek itt
nem egyszer évezredekig,
alig hoznak be csontokat.
Vidám életünk lesz itt, szívem,
ezen az otthonos, szép helyen,
ott áll a senki,
itt néz a semmi,
hogy is tűnhetne ez sivárnak?
az otthonunknál százszor vidámabb,
mert komorabb helyen nem voltunk soha,
mint az a kiürült gyerekszoba,
ahova beléptünk öregen
a gyerekek nélkül, ennyien,
ezer éve, de két perce sincs,
ott volt a rajzuk,
nem szólt a hangjuk,
jobb, hogy kijöttünk örökre onnan,
megbolondultunk volna benn.
Itt már ne sírjunk, úgyis hiába,
nem követtünk el nagy hibákat,
végigcsináltuk rendesen,
nem lettünk bölcsek,
nem voltunk szörnyek,
a kezeket fogtuk, amíg kellett,
elengedtük, amikor kellett,
nem mulasztottunk el élni sem,
még akár jutalom is lehetne,
hogy élve juthattunk a mennyekbe,
és talán csak annyit kéne tennünk,
hogy beleüljünk a porba együtt
élve és egészségesen,
és aztán elkezdjünk itt várni,
minthogyha történhetne bármi,
a gyerekek nélkül, ennyien,
de bele ne üljünk, csak azt ne.
Mert ez a kedves barlang tényleg
megtette értünk, amire képes
a mennyek országa üresen,
egy-egy finom toll
sok-sok finom por
alatt várt ránk türelmesen,
de nézzünk körül, és lássuk be nevetve:
mégse várhatunk a gyerekekre
egy ilyen disznóólban, szívem!
Tudom, akkor inkább menjek fáért,
ne énekeljek, mint aki ráér
komoran és ünnepélyesen,
mert elkezdtél fázni, én meg ennék,
meg én is fázom, és te is ennél,
és tudom, hogy hosszú az énekem,
unod, és nem is nagyon érted,
hogy mit kell ennyit énekelgetni ezen:
ez a mennyek országa, te is látod,
reggel hozzáfogunk a takarításhoz,
irgalmatlan nagy munka lesz, igen,
kifújjuk innen a port, a könnyűt,
a nehéz tollakat párnákba tömjük,
itt lesz a kórus,
itt lesz a trónus,
és egyszer majd Burnst olvasol nekem,
de ha már most énekelni kezdünk,
nem lesz itt semmi sohasem.
És én is tudom, hogy így van rendjén,
de most már mégiscsak végigénekelném:
csinálok egy kis meleget, szívem.
83-86. oldal