Hegedűs Péter magyar

Egyszer még az egyetemen, Szittyósházán elment egy buliba, s éjféltájt a házigazda egyik haverja – akinek a nevét rég elfelejtette, csak arra emlékezett vele kapcsolatban, hogy sovány, piperkőc, lenyalt hajú srác volt, aki később az Akácos utat kornyikálta fals hangon – a kezébe nyomott egy szódásszifont. Ő bután meredt a fémtartályra, és már vissza akarta adni, mondván, hogy elég ásványvizet töltött a fröccsébe. Erre a srác mély, hurutos hangon felugatott, és közölte, hogy ez habpatron, és le kell tüdőzni egyenesen a szifon csőréből.

57. oldal

Ezért azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy mi magunk teremtünk… vagy emelünk be a kollektív tudattalanunkból az anyagi világba… isteneket és archetípusokat is.

130. oldal

„-Én meg hoztam neked pár brokkolirózsát, kéred őket? Még egy kis fagyöngyöt is teszek rájuk díszítésnek – mondta vesztére, ugyanis Guszti figyelme rögtön a méregzöld gömbhalmazokban fel-felcsillanó sárga napokra terelődött. „Majd megeszik a vadak” – felkiáltással ledobta a hóra a végzetesen szétmállott tojást, odaszaladt az egyik alacsonyabban csüngő ág alá, és megpróbálta lehúzni. Az ág letört, a vége Guszti kezében maradt, odafentről pedig zúzmara hullott a kisfiú felfelé fordított arcába. Guszti a meglepetéstől lecsücsült, de a kudarc korántsem szegte kedvét, legfeljebb a megközelítésmódján változtatott kissé.
– Apa, szedjél nekem fagyöngyöt. Akarok hazavinni … meg adni anyának! – tette hozzá fejlett pszichológiai érzékkel.”

11. oldal

„ – Van valami a fagyönggyel, nem…? – kérdezte Ede.”

(első mondat)

„Az otthon az a hely, ahol lerúghatod a berohadt bakancsod”

138. oldal

„Minden rendben? -kérdezte aggodalmasan, majd a bólintás láttán hangnemet váltott: – Te tiszta hülye vagy. Tök magasról estél le. Kitörhetted volna a nyakad.
„Minő pongyola megfogalmazás” – észrevételezte magában Ede, s figyelmét Gusztira fordította, aki eddig elhűlve állt mellette, most azonban gurgulázó nevetésre fakadt. Nevetésében nem volt káröröm vagy rosszindulat. Ő még hitt benne, hogy az apja sérthetetlen, és az egész esést inkább egyfajta mutatványnak tekintette, amit Ede az ő mulattatására hajtott végre.
– Olyan voltál, mint egy béka, ahogy leplattyantál – közölte még mindig kuncogva. – Köszi a fagyöngyöt – tette hozzá aztán, de nem vette el apjától a gallyat. A megszerzett kincs a négyévesek számára sem olyan értékes, mint az elérhetetlen.”

13. oldal