Harry Mulisch holland
1927. július 29. (Haarlem, Hollandia) – 2010. október 30. (Amszterdam, Hollandia)
| Teljes név | Harry Kurt Victor Mulisch |
|---|---|
| Katalógusnév | Mulisch, Harry |
| Honlap | mulisch.nl/normalscreen.html |
| https://www.facebook.com/pages/Harry-Mulisch/107403699289541 |
Képek 4
Könyvei 14
Antológiák 3
Róla szóló könyvek 1
Kiemelt alkotóértékelések
Harry Mulisch
Bízom benne, hogy még több könyve le lesz fordítva, ő a legújabb felfedezettem. Bár a könyveiben újra és újra felbukkan a fasizmus, Hitler és a holokauszt, mégsem tolja erőszakosan az olvasói képébe. Inkább elgondolkodtat.
Népszerű idézetek
A másik nevének kiejtése beszélgetés közben egy kicsit olyan, mint egy cirógatás, mintha megsimogatnánk beszélgetőtársunk haját – […]
109. oldal
Egy szép napon öregebb volt, mint az apja valaha is; mintha egy tiltott határmezsgyén lépett volna át, szinte várta a megérdemelt korholást: Quod licet Iovi, non licet bovi! Régen soha eszébe nem jutott volna ilyen közmondásokat idézni, hogy ’Késő bánat, eb gondolat’, vagy: ’Nincsen öröm ütöm nélkül’, esetleg hogy ’Az istenek azzal büntetik a halandókat, hogy teljesítik kívánságaikat’, de most már elég idős volt hozzá, hogy ezeket a közhelyeket gyakran nagyon is valóságosnak érezze. Most már úgy látta, hogy ezek nem pusztán elszomorító szólamok, hanem tömörségükkel nemzedékek élettapasztalatát is összegzik – persze többnyire elkeserítő igazságokat mondanak ki. Nincs bennük forradalmi bölcsesség – hisz a forradalmároknak nincs bölcseletük –, de hát Anton nem is volt soha forradalmár. Az események tettek róla, hogy elvegyék tőle a kedvét.
Miért létezik egyeltalán olyan, hogy valami, miért nem csak semmi létezik? Ha úgyis elmúlik minden, mi értelme, hogy valaha volt, létezett? Létezett egyeltalán? Ha egy napon eltűnne minden ember, és többé nem lenne senki, aki emlékezni képes, mondhatnánk-e, hogy valaha is történt valami? Azaz tehát mondhatjuk-e most, hogy majd akkor mondhatjuk, hogy valaha történt valami, miközben akkor már nem lesz senki, aki bármit is mondhatna? Nem, akkor soha semmi sem történt – miközben mégiscsak történt valami.
A jelenlegi liberalizmus – mondta – alapvetően pesszimista módon ítéli meg az emberi szolidaritást és az egyén szabadságát. Márpedig az ember vagy pesszimista, és akkor kényszerrendre van szüksége, vagy optimista, akkor pedig szabadságra. A két dolog összeegyeztethetetlen. Nem lehet a szocializmus pesszimizmusát az anarchizmus optimizmusával összekombinálni. Márpedig a liberalizmus ezt jelenti.
106. oldal
Ahogy Herter kinyitotta a taxi ajtaját, zongoramuzsika ütötte meg a fülét.
– Satie – jegyezte meg, mikor elindultak –, Gymnopédie. – A billentés nyers, a tempó túlságosan gyors volt. – Rádió vagy magnószalag? – kérdezte.
– Szalag.
– Ki játssza?
A söfőr, egy huszonvalahány éves kövér fiú, a tükörben Herterre pillantott.
– Az apám.
– Tényleg? Nem rossz.
– Három hónapja, hogy meghalt – tette hozzá a sofőr, de most nem nézett utasára.
Herter sóhajtott. Hát lehetséges nem szeretni az emberiséget? Íme egy névtelen bécsi taxisofőr, aki halott apjának zongorajátékát hallgatja, amelyet kétségkívül maga rögzített hangszalagra.
– Most én űzöm az ipart – folytatta a fiú. Rövid csend következett, majd minden ment tovább a maga módján.
A sziámi ikreket a két fiútestvér, Eng és Chang után nevezték el, akik az előző században hatvanhárom évet éltek: Max Onno szórakoztatására ezt az érdekes adatot kutatta fel az enciklopédiájában. Mivel a mellüknél voltak összenőve, az orvosi szaknyelv thoracopagusnak hívta őket – amiből Onno mindjárt kikövetkeztette, hogy mivel ők ketten a lelküknél vannak összenőve, az ő orvosi elnevezésük mentopagus lenne.
Ennek folyományaként kezdték megváltoztatni egymás életét.
48. oldal - 5. Kisded játékok