Fenyő Miksa magyar

Két nő, kispolgárok. Az egyik: „Mégis úgy kell lenni, hogy a zsidók rádióüzeneteket küldenek az angoloknak, mert lám, most, hogy híre ment, hogy végigrazziázzák őket, máris itt vannak az angol terrorbombázók.” A másik nő: „Ez így van, de mi vagyunk a hibásak, mert túlságosan elnézőek vagyunk velük szemben.” Majd ugyanazon lélegzet alatt: „Minden baj onnan ered, hogy az emberekből hiányzik a szeretet.”

„A pápa egy kicsit sokat fecseg” – jegyezte meg a pápa magas szellemű, a zsidóüldözést elítélő nyilatkozatára egy keresztény úriasszony, aki minden vasárnap misét hallgat a belvárosi templomban.

Vajon a vád, amit a nácizmus ellen emeltek, nem pattan-e vissza bumerángként a magyarságra, azokra, kiket a sors, vagy, mondjuk , a történelmi fejlődés ezekben a válságos évtizedekben az ország vezetésére elhívott? És azokra – „félrevezetett tömegek” – mondja ilyenkor a politikus, ki a tömeget a maga törekvései szolgálatába szeretné állítani –, kik hitvány vezetőiket szorították tovább a katasztrófapolitika meredekjén? És azokra, kik legaljasabb szenvedélyekre spekulálva, a nácizmus gyilkos szólamait hívőbben vallották, mint az Újtestámentum igéit? Öngyilkos ország.

10 óra 25. Légiriadó.
Vajon, ha népszavazást rendelnének el az erdélyi kérdésben, úgy állítván fel a kérdést, hogy béke Erdély elvesztésével, vagy a háború folytatása Erdély megtartásáért: mi volna az eredmény? Isten ments, hogy feltegyük ezt a kérdést; Wekerle receptjére kell gondolnunk, aki azt mondotta, hogy csak olyan dolgokban kérdi meg a népet, melyekben előre biztosan tudja, hogy mit fog válaszolni.

235. oldal 1944. augusztus 28. (Magvető, 1986)

A múlt háború után – 1919 szeptemberében – az első dolgom volt útlevelet szerezni Itáliába. Mindenféle ajánlólevéllel fölszerelve jelentem meg az olasz missziónál. Szívesen, de Rómába kell írniok a beutazási engedélyért, és ez hónapokig tart. Lesújtva jöttem ki a misszió épületéből. Künn találkozom egy derék autókereskedő ismerősömmel. „Nem adnak beutazási engedélyt F. M-nak? – Hát én majd megmutatom, hogy adnak.” Fogta az útlevelemet, bevitte a misszió irodájába, és öt perc múlva a beutazási engedéllyel tért vissza. Soha életemben nem éreztem annyira jelentőségemet, mint akkor, s persze magamnál még nagyobbnak Reiman (így hívták a derék autókereskedőt) jelentőségét.

140. oldal, 1944. július 30. (Magvető, 1986)

Ria a következő beszélgetést hallotta a kofánál: „A ma éjjeli szállítmányt a Dunába dobták.” "Kit, a zsidókat?" „Hát persze.” "De hát akkor azok kiúsznak." „Dehogy, a zsidó nem tud úszni.” "Már hogy ne tudnának, hát akkor mit csináltak mindig a strandon?"

48-49. oldal, 1944. július 6. (Magvető, 1986)

Két minorita atyáról beszélnek nekem, kik nyilaskereszttel karjukon és géppisztollyal övükben hirdetik az igét: valami Ladomerszky páter és Kun páter. Ez utóbbi a pasaréti templomban mise alkalmából hirdette, hogy Szálasi Jézus Krisztus földi helytartója, amivel egyszerre detronizálta a pápát és Hitlert. Sem elég tébolyda, sem elég börtön nincs a földön.

414. oldal 1944. november 7. (Magvető, 1986)

(Egy francia püspök egy könyvben – otthon megvan, ha a németek el nem lopták – megemlékezik az Imrédy-esetről. Azt mondja: "azelőtt milyen büszkén hirdették az emberek, hogy a majomtól származnak, most azt is szégyellik, ha nagymamájuk zsidó.")

178-179. oldal 1944. augusztus 9. (Magvető, 1986)

(Tán két éve annak, hogy azt mondtam Ch[orin]. F[erenc].-nek: ezeknek – már ti. az angoloknak – első dolguk lesz Csepelt agyonbombázni. „Bár már látnám!” – mondotta Feri. A tulajdonos.)

135-136. oldal 1944. július 28. (Magvető, 1986)

„A Deák téri lelkészi hivatal” – mondja e hivatal egy közleménye – „az utóbbi hetekben igen sok névtelen levelet kapott a zsidók áttérésével kapcsolatban. Csaknem minden levélíró azzal végezte mondanivalóját, hogy amennyiben a lelkészi hivatal továbbra is »ezrével« fogja felvenni és megkeresztelni a megtérésre jelentkezőket, ők kilépnek az evangélikus vallásból. Ezekre a névtelen levelekre válaszom az alábbi számadat: 1944 márciusában körülbelül ezren, június és július hónapokban háromezren kérték hivatalunknál az egyházba való felvételüket. A jelentkezettek közül gondos oktatás után negyvenhat olyan jelentkezőt vettek fel és keresztelt meg a Deák téri lelkész, akinek családja már született evangélikus, vagy aki már évek óta tagja valamelyik evangéliumi közösségnek.”
Én naivul azt hittem, hogy az ilyen kilépéssel fenyegetődző levelekre az evangélium valamelyik tanításával kellene válaszolni – tudnék is ajánlani egyet –, s nem pedig statisztikával.

478. oldal, Szeptember 14.