Elizabeth Moon amerikai

Zene árad a tudatomba hirtelen, zongoramuzsika. Szelíd, egyenletes, szervezett hangzás… becsukom a szemem, újra lazítok. Beugrik a név: Chopin. Egy etűd. Az etűd amolyan tanulmány… nem, hagyjuk áradni a zenét; ne gondolkodjunk.

300. oldal

A boldogság olyan érzés, mint a normálisnál kisebb gravitáció.

Ha nem hallgatnak meg, miért beszéljek?

Első fejezet, 9. oldal

[…] az az egy dolog, amelyet senki nem csinálhat jobban, mint te, az, hogy te vagy.

138. oldal

Amikor először mentem az állami személyazonossági kártyámért, a nyomtatványon a szemem színét kérdezték. Megpróbáltam odaírni a szemem összes színét, de a blankettán nem volt elegendő hely. Azt mondták, írjam oda, hogy „barna”. Odaírtam, „barna”, de igazából nem egyedül ez a szemem színe. Az csak az a szín, amelyet az emberek látnak, mert nem igazán néznek mások szemébe.

68. oldal

Szeretjük egymást, és akkor is szeretjük egymást, amikor haragszunk. A szeretet ott van a harag mögött, mint a fal a függöny mögött vagy a táj, amelyen vihar söpör végig. A vihar elvonul, és a táj ott van.

Amin nem tudsz változtatni, azon ne siránkozz, mondta anyám.

Mit mondtak volna, ha ez a gyógykezelés hozzáférhető lett volna gyerekkoromban? Azt akarták volna, hogy erősebb legyek, vagy azt, hogy normális legyek? A kezelés elfogadása azt jelentette volna, hogy gyenge jellem vagyok? Vagy találtam volna más küzdelmeket?

130. oldal

Csütörtök reggel. Hideg, szeles az idő, szürke felhők úsznak az égnek. Beethoven C-dúr miséjét hallom.

277. oldal

Angry people do not forget injuries; forgiveness dissolves anger.