Edgar Wallace brit

Adott az újságírónak négy gyarmati katonát, és ötven bennszülött málhahordozót, ezekkel indult útra Tackle úr.
– Nem felelhetek az életéért – mondta búcsúzóul Sanders – és ki kell jelentenem, hogy a kormányzat semmi felelősséget nem vállal az esetleges balesetekért.
– Értem – bólintott George Tackle szilárdan – de semmivel sem tud megfélemlíteni. Az őseim…
– Gratulálok hozzájuk – bólintott Sanders. – De talán érdekelni fogja, hogy a legutóbbi fehér ember, akit felfaltak ezen a vidéken, egyenesen a d'Arey családból való volt, s nagyon ízlett a bennszülötteknek.

66. oldal, V. fejezet - A tudósító úr (Interpress, 1990)

A tekintélyes főnök – Bosambo volt, az ochoriak uralkodója, aki piros napernyője alatt nagy fénnyel és pompával fogadta vendégét.
– Mondd meg neki – parancsolta Cuthbert a tolmácsnak, – hogy büszke vagyok, amiért ilyen nagy főnökkel találkozhatok.
– Főnök – fordította le urának szavait a tolmács – ez a fehér ember hülye, és sok pénze van.
– Látom – mondta Bosambo.
– Mondd meg neki továbbá azt is – folytatta Cuthbert méltósággal, – hogy gyönyörű ajándékot hoztam neki.
– A fehér ember azt mondja – szólt a tolmács, – hogy ha te jól bánsz vele, akkor kapsz majd tőle valami ajándékot. Most figyelj ide, óh főnök. Én vagyok az egyedüli ember, akinek a nyelvén vele beszélhetsz, ezért mindennek az egyharmadát nekem adod.
– Sok – felelte Bosambo.
Intett kíséretének, mire az ochoriak körülfogták, és megkötözték a tolmácsot. Cuthbert, mikor látta, hogy elvezetik, rémülten rántotta elő revolverét.
– Ugyan, méltóságos úr – legyintett Bosambo nagyvonalúan – ne vacogjon úgy a maga foga. Kutya nigger sokat hazudott. Én nagyon szépen beszélek angolul, tessék leülni, majd közvetlenül fogunk tárgyalni.

51-52. oldal, IV. fejezet - Álomkór (Interpress, 1990)

Hiába, drága barátom, az izmokat csak az értelem rovására lehet fejleszteni.

68. oldal

Börtönben már ültem, de még nem vagyok házas. Ilyen mélyre hál' istennek még nem süllyedtem.

50. oldal

Előjáték

Egy férfi habozva nézegette a Cainbury-ház hatalmas kapuját. Az óriási, kaszárnyaszerű épület csupa kis irodahelyiségből állott. a bejárat téglafalán függő névmutató szerint mintegy harminc különböző foglalkozás talált benne menedéket. A férfi nyilván szegény ember volt, legalább is erre lehetett következtetni kopott ruhájából és letaposott sarkú cipőjéből. Az is meglátszott rajta, hogy idegen. Rendesen beretvált sasarca sápadt volt, szeme sötét, szemöldöke fekete, egyenes vonalú.
Felment a hallba vezető néhány lépcsőfokon és megállt a n évjegyzék előtt. Hamarosan megtalálta, amit keresett. A névsorban legfelül, az ötödik emelet zsúfoltságában bújt meg a felírás:
Pletykafészek.

5. oldal

A szerelmes fiatalemberek természettől fogva vérengző, ifjú vadállatok.

9. oldal

– Azért vagy kövér, mert lusta vagy, s azért vagy lusta, mert kövér vagy.

9. oldal

… minden irányba szaladtak ösvények, valóságos labi… labi… – nem szeretem én ezeket az idegen szavakat – szóval útvesztő.

57. oldal

– Ne féljen – nyugtatta meg Marjoryt. – Nincs megtöltve. Ebben az országban sose járok töltött revolverrel. Annyi az ember, akit szeretnék megölni, hogy a kísértés végzetes lehetne.

115. oldal

Oly boldognak látszott, mint a leforrázott macska.