Dee Brown amerikai
1908. február 22. (Alberta, Louisiana, Amerikai Egyesült Államok) – 2002. december 12. (Little Rock, Arkansas, Amerikai Egyesült Államok)
| Teljes név | Dorris Alexander "Dee" Brown |
|---|---|
| Katalógusnév | Brown, Dee |
| Nem | férfi |
| Életrajz | |
Könyvei 12
Kapcsolódó kiadói sorozatok: FilmRegények Cartaphilus · Szivárvány Kossuth
Kiemelt alkotóértékelések
Dee Brown
Dorris Alexander „Dee” Brown furcsa egy személyiség, és meglehetősen ellentmondásos figura. Szorgalmas történetíró, és nagyon alaposan gyűjti össze a forrásait. Sok olyan forrást tár fel amelyek eddig rejtve voltak, és ez lehetővé teszi, hogy gyökeresen új szempontokat felvonultató szerző legyen. Ugyanakkor meglehetően elfogult, dogmatikus, manipulatív író, és ezzel elront sok mindent. A történészi objektivitást ugyanis nem véletlenül találták ki, és ha ez egy soha el nem érthető cél is a valóságban, azért folyamatosan törekedni kell rá. Félreértés ne legyen nem az a bajom vele hogy van véleménye, ez egy nagyon fontos erény, hanem az hogy a forrásai aszerint rendezi át és használja fel, vagy éppen nem használja fel hogy megfelel-e a nézeteinek vagy nem, és ez komoly hiba. Dee Brown könyveit olvasva többször is bizalmatlanná váltam miatta a szerzőre, mert manipuláción értem. Mindenesetre az az előnye meg volt ennek, hogy jobban elmélyedtem a témában, amiről a könyve szólt, mert ellenőrizi akartam az adatait.
Sokszor felszínes. Elragadja a témája, és az elfogultsága hogy nem is veszi észre, hogy olyanokat is leír, amelyek az ellentétét bizonyítják annak amit állítani akar. Lelkesen érvel, és a forrás mit hoz, közben másról beszél valójában. Az ideológiai elfogultsága is sokszor vicces. Brown marxista, és meglehetősen mereven az. A Nagy lovaskaland bevezetőjében például előírja az olvasóját, hogy szurkoljon csak a kékkabátosoknak, mert ők képviselik a „haladást”…..sőt, akkurátus dialektikus és történelmi materialistaként gondosan le is szögezi hogy egészen a polgárháború végéig ők képviselik az a „haladást”…csak, hogy az olvasó biztos legyen…:D
A leghíresebb könyvében olyan mítoszokat is természetesnek vesz mint a „nemes vadember”, és ha egy neki tetsző forrást talál, a kritikai ereje sokszor cserben hagyja…pl Seattle főnök híres beszéde kapcsán.
A három és fél csillagot az elsődleges források fáradhatatlan feltárásáért adtam meg, mert én is tudom hogy ez milyen kemény munka, az egy és fél csillag elvonás pedig az elfogultság, az átideológizáltság és a felszínesség miatt jár
Dee Brown
Hiánypótló műveket írt az indiánok történetéről és az amerikai polgárháborús időszakról. A könyveit olvasva ökölbe szorul az ember keze, látva azt a rengeteg szerződésszegést, amit a fehér ember az indiánokkal tett. Gyomorforgató az a gonoszság, ahogy nyíltan vállalta sok képzett tiszt, hogy ő bizony kiírtja a saját területükön lakó népeket. Erre nincs mentség, ez emberiségellenes bűn volt. Nagyon örülök, hogy Dee Brown kendőzetlenül leírta az utókor számára mindezeket.
Népszerű idézetek
– És nem akartok templomokat?
– Nem, nem akarunk.
– Miért nem?
– Mert a templomokban azt tanítanátok, hogy civakodjunk Istenről – mondta Joseph. – Ilyesmit pedig nem akarunk tanulni. Mert ha van is viszályunk e földön más emberekkel, földi dolgokért, Istenről még sohasem civódtunk és nem is akarunk.
Egy főnök arra emlékeztette a bizottságot, hogy népét már ötször áttelepítették, amióta a Nagy Fehér Atya ígéretet tett; sohasem telepítik át többé. „Gondolom, talán az lenne a legjobb, ha kerekekre szerelnétek az indiánokat – fejezte be szavait gúnyosan –, akkor kedvetekre tologathatnátok minket.”
292. oldal
Az indiánok úgy gondolták, hogy a sápadt arcúak gyűlölik a természetet, az eleven lélegzetű vadont, négylábúit és szárnyasait, a füves tisztásokat, a vizet, a földet és magát a levegőeget is.
28. oldal
Dee Brown: Wounded Knee-nél temessétek el a szívem 93% A Vadnyugat története indián szemmel
„– De hát miért nem akartok iskolát? – kérdezte a biztos.
– Mert azt tanítjátok majd, hogy templomokra is szükség van – felelte Joseph.*
– És nem akartok templomokat?
– Nem, nem akarunk.
– Miért nem?
– Mert a templomokban azt tanítanátok, hogy civakodjunk Istenről – mondta Joseph. – Ilyesmit pedig nem akarunk tanulni. Mert ha van is viszályunk a földön más emberekkel, földi dolgokért, Istenről még sohasem civódtunk, és nem is akarunk."
* Heinmot Tujalaket nez-percé indián törzsfő „fehér” neve (Ifjú Joseph)
370. oldal
Dee Brown: Wounded Knee-nél temessétek el a szívem 93% A Vadnyugat története indián szemmel
Kukoricavetés idején kétezer kajovát és kétezer ötszáz komancsot telepítettek le az új rezervátum területén. A komancsok számára a sors iróniája volt, hogy a kormány arra kényszerítette őket, bölényvadászat helyett földművelésből éljenek. Ők ugyanis Texasban művelték a földet mindaddig, amíg a fehér emberek el nem vették tőlük, arra kényszerítve őket – ha nem akarnak éhen halni –, hogy bölény vadászok legyenek. Most pedig jön „Kopasz” Tatum, ez a barátságos öreg, és azt magyarázza nekik, térjenek át a fehérek életmódjára, a földművelésre, mintha az indiánok még sohasem hallottak volna a kukoricáról. Hát nem az indiánoktól tanulta a fehér ember, hogyan ültetik a kukoricát, hogyan termesztik a legeredményesebben?
246. oldal, 11. Háború a bölényekért (Kossuth Könyvkiadó, 1973)
Hantoljatok el bárhol, nyugtot nem lelek,
Wounded Knee-nél temessétek el a szívem.
STEPHEN VINCENT BENÉT
19. oldal (Cartaphilus, 2011)
Dee Brown: Wounded Knee-nél temessétek el a szívem 93% A Vadnyugat története indián szemmel
Amikor 1883 nyarán elkészült a Northern Pacific Railroad transzkontinentális vonala, az ünnepség rendezésével megbízott tisztviselők egyike úgy határozott, hogy meghívnak egy indián főnököt is, aki köszönti majd a Nagy Fehér Atyát és a többi magas méltóságot. A választás Ülő Bikára esett – más indián szóba sem jött –, és a hadsereg egyik fiatal tisztje kapta azt a feladatot, hogy a főnökkel közösen dolgozza ki a beszéd szövegét. Ülő Bika sziú nyelven mondta volna el szavait, s a sziú nyelvet beszélő fiatal tisztre hárult a tolmács szerepe.
Szeptember 8-án érkezett meg Ülő Bika és a fiatal kékmundéros Bismarckba, az ünnepség színhelyére. Ott vonultak a díszmenet élén, majd felmentek a szónoki emelvényre. Ülő Bika emelkedett szólásra. És a fiatal tiszt borzadva hallotta a sziú nyelven zengő szavakat, mert Ülő Bika nem a közösen kidolgozott üdvözlő beszéddel állt elő. „Gyűlölök minden fehér embert – mondta. – Tolvajok vagytok, hazugok. Elvettétek földünket, kitaszítottak lettünk a saját hazánkban. ”
Ülő Bika tudta, hogy csak a fiatal tiszt érti szavait, ezért olykor-olykor megállt, szünetet iktatott be, hogy a jelenlévők kellőképp megtapsolhassák; hajlongott, mosolygott, majd folytatta szidalmait.
372-373. oldal, 16. Szellemek tánca (Kossuth Könyvkiadó, 1973)
1875 tavaszán az apacsok legtöbbjét rezervátumba terelték, mások Mexikóba szöktek. Márciusban a hadsereg áthelyezte Crook tábornokot Arizonából a Platte vidékére. A sziúk és a csejennek, akik hosszabb ideje tűrték már a rezervátuméletet, ismét lázongani kezdtek.
216. oldal
Az apacsok sivatagaiban, béke honolt…fojtott hangulatú béke.
A sors iróniája, hogy a nyugalom két fehér ember türelmes fáradozásainak eredményeképpen született meg s maradt fenn egyelőre, ez a két ember pedig egészen egyszerűen azzal vívta ki az apacsok megbecsülését, hogy emberszámba vette, nem várszomjas vadakként kezelte őket. Tom Jeffords, a szabadgondolkodó, és John Clum a holland református egyház híve, bizakodással nézett a jövőbe, annál azonban bölcsebbek voltak, hogysem túl sokat vártak volna.
216. oldal