Charles Darwin brit
1809. február 12. (Shrewsbury, Nagy-Britannia) – 1882. április 19. (Downe, Nagy-Britannia)
Tudástár · 24 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv
Teljes név | Charles Robert Darwin |
---|---|
Katalógusnév | Darwin, Charles |
Nem | férfi |
Képek 3
Könyvei 16
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Filozófia alapművek Európa · Világkönyvtár Révai · Természettudományi könyvtár Athenaeum · Az evolúciós gondolat Typotex · Macmillan Collector's Library Macmillan angol · Collins Classics Collins · Penguin Little Black Classics Penguin angol · Penguin Great Ideas Penguin
Róla szóló könyvek 11
Népszerű idézetek
Nézzük csak meg a mókusfélék családját;
150. oldal, VI. fejezet - Az elmélet nehézségei (Typotex, 2001)
Igazából még azt sem tudjuk, hogy mennyire tudatlanok vagyunk.
412. oldal, XV. fejezet - Összefoglalás és befejezés (Typotex, 2001)
A természet arcát derűsen ragyogónak látjuk, és néha a táplálék túlzott bőségével találkozunk; de nem látjuk vagy elfelejtjük, hogy a körülöttünk gondtalanul csicsergő madarak főként rovarokon és magokon élnek, és így folyamatosan pusztítják az életet; vagy elfeledjük azt, hogy ezeket az énekeseket, meg az ő tojásaikat és fiókáikat milyen nagy mértékben pusztítják más madarak és ragadozók.
Kísérleteimből úgy találtam, hogy a poszméhek csaknem elengedhetetlenek az árvácska (Viola tricolor) megtermékenyítéséhez, merthogy más méhek e virágot nem látogatják. Azt találtam továbbá, hogy több fajta megtermékenyítéséhez szintén a méhek látogatása szükséges. Míg például 20 tő fehér here (Trifolium repens) 2290 magot hozott, addig a méhektől védett 20 másik fej egyet sem. Vagy például 100 tő lóhere (T. pratense) 2700 magot termelt, míg az azonos számú védett tő egyetlen magot sem. Egyedül a poszméhek látogatják a lóherét, mert más méhek nem érik el a nektárt. Van, aki szerint a molyfélék is meg tudják termékenyíteni a fehér herét, de kétlem, hogy ezt megtehetik a lóhere esetén, minthogy a súlyuk nem elegendő az evezőszirmok lenyomásához. Ennélfogva nagy valószínűséggel arra következtethetünk, hogy ha a poszméhek egész nemzetsége kihalna, vagy nagyon ritkává válna Angliában, akkor az árvácska és a lóhere is kihalna, vagy legalábbis nagyon gyér lenne. A poszméhek száma viszont minden egyes vidéken nagymértékben függ az ottani mezei egerek számától, amelyek fészkeit és lépeit pusztítják. Newman ezredes, aki régóta tanulmányozza a poszméhek szokásait, úgy véli, „több mind kétharmaduk így pusztul el Anglia-szerte”. Mármost, mint mindenki tudja, az egerek száma pedig nagymértékben függ a macskák számától, és Newman ezredes erre ezt mondja: „Falvak és kisvárosok közelében a poszméhek fészkeit számosabbnak találtam, mint másutt, amit én az egereket elpusztító macskák nagy számának tulajdonítok.” Nagyon is hihető tehát, hogy valamely macskaféle állatnak egy adott vidéken nagy számban való jelenléte az egerekre és ezen keresztül a méhekre gyakorolt hatásán keresztül meghatározza bizonyos virágok gyakoriságát!
III. fejezet A létért folyó küzdelem / Az állatok és növények egymással való bonyolult kapcsolatai a létért folyó küzdelemben
Itt azt az ellenvetést lehet tenni, hogy ha minden élőlény arra törekszik, hogy a szervezettség lépcsőfokain emelkedjék, akkor hogyan lehetséges, hogy a világon mindenütt a legalacsonyabb rendű formák sokasága létezik? És mi az oka, hogy valamennyi nagy osztályban azt látjuk, hogy némely formák sokkal fejlettebbek másoknál? Miért nem szorították háttérbe mindenütt a fejlettebb formák az alacsonyabb rendűeket, és miért nem pusztították ki őket? Lamarck, aki abban hitt, hogy minden élőlénynek veleszületett és kikerülhetetlen tökéletesedési hajlama van, úgy látszik, felfigyelt erre a nehézségre, mert feltételezte, hogy szakadatlanul új és egyszerű formák keletkeznek ősnemzés révén. A tudomány még nem bizonyította ennek igazát, bármit hoz is a jövő. Az én elméletem szerint az alacsonyrendű organizmusok léte nem okoz gondot, mivel a természetes kiválasztás, vagyis a legalkalmasabbak túlélése nem szükségképpen foglalja magában a progresszív fejlődést – mindössze kihasználja azokat a változásokat, amelyek ténylegesen megjelennek, és amelyek az egyes élőlények bonyolult életviszonyai között előnyösek. És megkérdezhetjük, ugyan miféle előnye származhatna (már amennyire ezt meg tudjuk ítélni) egy bélféregnek vagy akár egy földigilisztának abból, hogy magasabb rendű lenne a szervezete? Ha nincs ilyen előny, akkor a természetes kiválasztás változatlanul hagyja ezeket a formákat, vagy csak egy kicsit javít rajtuk, és a jelenlegi alacsonyrendű állapotukban maradhatnak az idők végezetéig. A geológiából tudjuk, hogy a legalacsonyabb rendű formák némelyike – mint az ázalékállatkák (Infusoria) és a gyökérlábúak (Rhisopoda) – igen hosszú idők óta a maihoz hasonló állapotban maradtak. Nagyon elhamarkodott dolog volna ugyanakkor feltételezni, hogy a ma létező alacsonyabb rendű formák mindegyike vagy legtöbbje semmit sem változott volna az élet hajnala óta, mivel minden természetkutató, aki szétboncolt már néhányat a ma rendkívül alacsonyrendűnek tekintett lények közül, bizonyára ámulva látta valóban csodálatos és gyönyörű szervezetüket.
IV. fejezet, A természetes kiválasztás, vagyis a legalkalmasabbak fennmaradása / A szervezet fejlődési fokairól
Magát a változékonyságot azonban, amit majdnem mindenütt megtalálunk a háziállatoknál és a termesztett növényeknél, nem közvetlenül az ember hozta létre, mint azt Hooker és Asa Gray is megjegyezte. Az ember nem hozhat létre változatokat, és nem akadályozhatja meg a létrejöttüket, csupán megőrizheti és felhalmozhatja azokat, amelyek létrejönnek.
73. oldal, IV. fejezet - Természetes kiválasztás, vagyis a legalkalmasabbak fennmaradása (Typotex, 2001)
Ha léteznének is annyira barbár vademberek, hogy sohasem gondolnak a háziállataik utódaiban megjelenő örökletes jellemvonásokra, még ők is gondosan megóvnák valamennyi, saját speciális céljaikra különösen hasznos állatukat az éhség vagy más csapások idején, amiknek a vademberek általában igen nagy mértékben ki vannak téve. Az ilyen kiválasztott állatok azután általában több utódot hagynának, mint a silányabbak, úgyhogy ilyenkor szándéktalan kiválasztás történne. Az, hogy még a tűzföldi barbárok is mennyire megbecsülik az állataikat, abból látható, hogy ínség idején az öregasszonyokat ölik és eszik meg, mert kevesebbet érnek a kutyáiknál.
I. fejezet A háziasítás során végbemenő változások / Szándéktalan kiválasztás