Brian McClellan amerikai

– Olem, gondoskodjon róla, hogy a fő-diocelt elhelyezzék egy lenti szobában. Terjessze el, hogy csúnyán leesett a lépcsőn és találjon hozzá szemtanúkat. Nyomozó, biztos vagyok benne, hogy maga is látta.
Adamat megigazította kabátját.
– Ronda egy zuhanás volt. Kettőt is bukfencezett, mire el tudtuk kapni.
– Azt hiszem, valóban így történt. Doktor, mit írna fel Charlemundnak?
Petrik lenézett az eszméletlen fő-diocelre.
– Arzént?
– Na, de komolyan. Valamit, ami jókora fejfájással és alapos emlékezetkieséssel jár.
– Ciánt.
– Doktor!

387-388. oldal

– Nem bízik önben, uram – kommentálta a helyzetet Olem.
– Különösebben nem tudom hibáztatni. Elvégre egyszer megpróbáltam megölni.
Olem leeresztette a látcsövét, és kivette a szájából a cigarettáját.
– Ő legalább egy tucatszor megpróbálta megölni magát.
– Igaz – válaszolta elmélázva Tamás. – De én a saját kezemmel szorongattam a torkát. Azért az egy kicsit más.
– Aha. Elmeséli majd egyszer ezt a történetet?
– Talán egyszer, részegen.
– Ön nem iszik, uram.
– Pontosan.

207. oldal, 21. fejezet

Adamat megállt, hogy végigfuttassa ujját egy könyv bőrgerincén.
Szerette a könyvtárakat. Szárazak és porosak voltak, azzal a papírillattal, amelyet leginkább a tudással kötött össze. És egy felügyelő számára a tudás mindennél fontosabb volt.

79. oldal

– Hát, nézze, ha elhallgatok, valószínűleg sírni kezdek. Márpedig van egy szabályom, mely szerint sosem sírok nő előtt. Olyan nő előtt különösen nem, akit egy nap még ágyba szeretnék vinni.
– Valóban? – Nila felállt.
– Igen. Gyengének tűnők tőle. A nők megérzik a gyengeséget. Ó, persze, vannak nők, akik azt mondják, érzékeny férfira vágynak. De soha egyetlen nő sem mondja, hogy gyenge férfira vágyik.

A seriff lassan eltette a pisztolyát.
– Magukkal csak a baj van, mi?
– Csak éljük az életünket, asszonyom – mondta Vlora.
– Elintézzük az ügyet egy bíró előtt – ismételte meg a seriff –, aztán ha kérhetem, szíveskedjenek valahol máshol élni az életüket. Érthető?

253-254. oldal, 24. fejezet

– Jól aludtál? – kérdezte tőle vidáman Bo, amikor odalovagolt mellé.
– Egy szemhunyásnyit sem. Te?
– Akár egy kisbaba. Nila behozott a sátorba egy fiatal századost, és meg kell mondanom… – Bo egy nő alakját utánozta a kezével.
– Inkább ne – szakította félbe Vlora. – Különben is, mi a frászt képzelsz, hogy a tisztjeimet döngeted?
– Szörnyen unalmas itt az élet – védekezett Bo. – Különben is, Nila ötlete volt. Gondolta, mire ennek a hülyeségnek vége, lesz alkalmunk, izé, elidőzni a hadsereg minden ezredének egyik tagjával.
– Most nagyon utállak.

– Kezd magához térni, uram.
– Jobban örülnék neki, ha még nem tenné.
Olyan hang hallatszott, mintha kalapáccsal ütöttek volna húsra.
– Nem fog.
Tamás a kezébe temette az arcát.

389. oldal, 27. fejezet

– A félelem őszintévé tesz.

259. oldal

Tániel tátott szájjal meredt Ka-poelra. Hogy lehet, hogy ez a lány, aki olyan intimitással képes hozzábújni, az egyik pillanatban még gyerekként alszik a karjaiban, a másikban meg már egy dühöngő istennő erejével pusztít a csatatéren?

222. oldal, 17. fejezet

– Emlékszel, hogyan viselkedtél a táborban? – kérdezte Styke Celine-től.
– Óvatosan?
– Aha. Mostantól megint óvatosnak kell lenned, csak ezúttal nehezebb lesz. Már nem a táborban vagyunk, és nem mindenki az ellenségünk.
– De hát annyival könnyebb a dolgunk, nem?
– Azt hinnéd, csakhogy idekint nem tudhatod, kik a barátaid, és kik az ellenségeid. Mindenki, akit látsz, lehet bármelyik, és magadnak kell eldöntened, hogy melyik csoportba sorolod őket.
– Apa mindig azt mondta, ne bízzak senkiben.
– Néha muszáj bízni valakiben. Máskülönben mi értelme az életnek?

81. oldal, 7. fejezet