Nehéz szavakkal megformázni azt az érzést, amit az írónő kelt bennem. Még nem olvastam el a teljes 'Vámpírkrónikák' sorozatot, azonban öt könyvét olvastam, így ki tudott alakulni a képem az írói világáról. Az ő vámpírjai testesítik meg a valós, hiteles vámpírlétet a gondolkodásomban. Ilyen téren egy író sem tudta felülmúlni számomra. Képes volt a halandó világba beültetni a halhatatlant, mindezt realisztikus módon téve. Az 'Interjú a vámpírral'-ban nagyon intenzíven éltem át az elkárhozás lélektanát. Az egyetlen könyv az életem során, amit érzelmi szinten mélyen darabokra cincáltam, többször olvastam el minden egyes mondatát, és ízlelgettem, emésztettem magamban az olvasottakat. Elképzeltem, hogy az örök élettel járó örök szenvedés egy lelki párkapcsolat két fele, akik pusztítják, leépítik a birtokosát, aki eljegyezte magát velük. Ez a két fél 'se veled, se nélküled' viszonyukban folyamatosan tépik, falják, és bántalmazzák egymást, mégis a ragaszkodásuk egymáshoz, továbbá a birtoklóhoz szerelmetesen tébolyult. A Louis által átélt gyötrődést, küszködő vérszomjat én ekképpen éltem meg, bár így sem tudtam igazán megfogalmazni, mert van, amit nem lehet szavakba önteni. Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a könyvét, azt mondanám: Életérzés. Mert ez a könyv valóban egyfajta életérzést áraszt. Elsősorban nem a cselekmény viszi előbbre az olvasót, hanem a lelki rezdülések mélyreható, érzékletes, részletgazdagon precíz ábrázolása. Ezzel ellentétes számomra 'A kárhozottak királynője', amelynek a cselekménysora igézett meg. A vámpirizmus évezredekkel ezelőtt zajlódó megszületését szemlélteti ez a történet, bemutatva ezzel a vámpírok Ősanyját. Akasha, és az ikrek, Maharet és Mekare kontaktusa számtalan korra lesz kihatással, a halandó életükben meghozott különböző döntések okán. Hatezer év telik el a vámpíri létforma megszületésétől napjainkig. Az ezt megelőző kötetben, a 'Lestat, a vámpír'-ban nagyon erős alapozás történt, amelyre gyönyörű módon volt képes ráépülni ez a történet. Elbűvölt magának, kevés könyv volt képes minderre.
Aki ismeri valamelyest az írónő életrajzát, az tudja, hogy a lánygyermeke öt évesen meghalt leukémiában. Az 'Interjú'-ban szereplő Claudiát a lányáról mintázta. A legszívszaggatóbb ábrázolása a gyermekének mégis 'A hegedű' című könyvében sikerült a legerőteljesebben. Nagyon lassan olvastam el ezt a könyvet, egyrészt személyes okokból, másrészt léleksikoltóan felzaklatott, ahogyan a haldokló kislányáról írt. Öt kezemen tudom megszámolni, hány könyvet olvastam, amelytől hulltak a könnyeim, ez az egyik.
Anne Rice stílusa egyedi, és megismételhetetlen, mind nyelvezetében, mind hangulatában. Továbbá nemcsak a vámpírokhoz tudott értő tehetséggel nyúlni, 'A Mayfair boszorkányok története' című sorozata is írói hozzáértésről tanúskodik. A boszorkányok órája I-II. című könyvei – bár nem olvastam el végig – megdöbbentően erőteljesre sikeredtek.
Szeretnék pár dologban a magyar vonatkozásokról is írni. Az 'Interjú'-t Walkóné Békés Ágnes fordította, aki gyönyörű magyar nyelvű szépirodalmi szöveggé emelte a művet. A sorozat további köteteinek fordítását Sóvágó Katalin vette át, amit valamelyest sajnálok. Az előző fordító kiváló munkát végzett, ennél a hölgynél azonban némiképp vegyes a vélekedésem, azonban ő is helytállt abban, amiben kellett. A Szukits által kiadott kötetek igényessége páratlan. Csodálatos borítókkal ajándékozott meg minket a kiadó. A Dáin kiadójú könyvek, bár küllemre nem veszik fel a versenyt az előzőekkel, belsőleg csodásan cirkalmas díszítésekkel vannak ellátva.
Súlyos témaválasztásaival halhatatlanná vált a lelkemben. Anne Rice nekem a gótikus fikció Édesanyja.